2013.12.25.
Bevallom őszintén, hogy fura érzés volt Bogi mellett ébredni. Az elmúlt hónapokban hozzászoktam ahhoz, hogy vagy egy tök idegen pasi mellett ébredek, vagy Ákos mellett. Mikor felébredtem, ő volt az első gondolatom. Hiányzott. Elnyúltam az ágyon, és elmosolyodtam. Bogi tátott szájjal feküdt mellettem. Testét csak félig fedte a paplan. Mellein keményen álltak a bimbók, és némán hívogattak. Előző este nagyon jó munkát végzett, minőségi nyalásban volt részem.
Odahajoltam hozzá, és csókot leheltem melleire. Meg se rezzent, olyan mélyen aludt. Játszadozni kezdtem a bimbóival, megszívtam őket, majd elindultam lefelé. Apró csókokat leheltem testére. Lehúztam róla a takarót, és elém tárult fedetlen, gyönyörű teste. Végig néztem rajta. Benedvesedtem. Izgató volt látvány. És persze a tudat is, hogy alszik. Csókjaimmal tovább indultam a combjain, majd óvatosan szétnyitottam a lábát, puncija látványába belebizseregtem, ő még mindig szuszogott, én pedig puszit leheltem legféltettebb kincsére. Csókokkal halmoztam el, majd nyelvemmel végig szántottam mélyedését. Meg se rezzent. Újból belé mártottam nyelvem, egészen a pöckéig mentem, ott megálltam. Szenvedélyesen belecsókoltam, megszívtam, és játszadoztam vele. Közben két ujjal forró, nedves barlangjába hatoltam, és lassú, ütemes mozgással keféltem. Halk sóhajjal ébredt meg. Összenéztünk, elmosolyodott, majd behunyta a szemét, és élvezte nyelvem játékát a puncijával. Egyre hangosabban vette a levegőt, a sóhajok erotikus töltete belengte a szobát. Engem pedig még jobban feltüzelt. Egy pillanatra sem álltam le, csókoltam, nyaltam forró kincsét, mely hirtelen robbanással tőrt ki, ő pedig felsikoltott, nyögve kapkodta a levegőt, és elélvezett. Tetszett a látvány. Néztem egy ideig, majd felültem, puncim a puncijához igazítottam, és csípőm mozgatásával hozzá dörzsőlőzködtem. Eddig ilyet csak tv-ben láttam, sosem próbáltam, de nagyon jó volt. Csiklóin dörzsölték egymást. Ő is vonaglani kezdett. Éreztem, hogy elér a vég, felnyögtem. Ágyékomból hullámokban söpört rajtam végig az egyre erősebb bizsergés, míg végül megtörtént, hatalmas erővel robbantam ki, puncim felrobbant, a kellemes érzés átjárta az egész testem, az intenzív orgazmus perceken át görcsben tartott… Zihálva dőltem hátra. Ő fölém hajolt, kéjesen vigyorgott, majd megcsókolt.
Tíz után értem haza. Anyu már javában sürgött-forgott a konyhában. A szokásos felhajtás volt. Tesóm, és nagybátyám a fával bajlódtak. Átöltöztem, és segítettem anyunak. Ebédre rizst csinált rántott husival. Magamba tömtem egy kis adaggal. Nem akartam sokat enni, mert a java még hátra volt. Estére halászlevet főzött, és persze halat sütött krumplival. Meg egy csomó sütit. A délutánom is a konyában töltöttem. Jó érzés volt vele együtt főzni, sütni. A fiúk közben feldíszítették a fát, majd szokás szerint a tv elé döglöttek és karácsonyi filmeket néztek. Anyu vacsihoz forralt bort is készített. Nem tartozik a kedvenceim közé, de azért ittam egy csészével. Az este jó hangulatban telt. Nálunk szerencsére nem hagyomány az ünnepi veszekedés. Persze néha elég feszülté válik a hangulat, de mindig megoldjuk még azelőtt, hogy kitörne a balhé. A nagybátyám szokás szerint egy üveg pezsgőt, és bonbont adott mindenkinek. Az öcsi is hozta a formáját, és nem vett semmit. És persze én sem. Pedig akartam, csak az a köcsög elvette minden pénzem. Szomorú is lettem emiatt, mert végre esélyem lett volna mindenkinek, még neki is venni valamit. Ehelyett üres kézzel ácsorogtam, és őrlődtem magamban. Sikerült mindent elrontania. Ő anyutól egy kék-fehér, kockás inget kapott. Tesóm egy farmert, és egy üveg bort, míg én egy pezsgőt, és egy fekete, cipzáras felsőt. Nem vagyunk gazdagok, de az ünnepek nem is erről szólnak. A lényeg, hogy együtt lehettünk szenteste, a többi mind mellékes. Az ajándékosztás után együtt néztük a tv-t…